Egy idő múltán az emberek bázist építettek a Holdon, Pontosan megjegyeztem, hogy volt levegö a Holdon, a bázis környékén, amit egy újfajta mágneses térrel tartottak egy helyen (buborék) Illetve volt egy újrahasznosító rendszer is kiépítve. Ekkor jelentek meg az idegenek, Én mikoron a Hold bázison tartózkodtam sikeresen felengedtek hajójukra, majd a saját bolygójukra szállítottak. Az érdekes az volt hogy úgy néztek ki mint az emberek a Földön, és ugyanazok voltak a nyelvek, csak a történelem másként alakult. Az orosz volt a világnyelv, illetve oroszország egy kis nemzet volt, amely éppen háborúra készült, hogy egyesítse vidékeit. Míg fegyverekben sokkal fejletlenebbek voltak (olyan 1900 -as évek körüli Földi mértékre nézve) addig az űrkutatásukkal 30-40 évvel előttünk jártak, Ezt annak köszönhetik hogy a szövőszéket hamarabb találták fel, amit annak köszönhetnek hogy hamarabb nő ki az ottani emberek testszörzete... Eléggé nevetséges indok, de ennyi elég volt hogy
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.